2020.05.31. Pünkösdvasarnap A év

with No Comments

ALLELUJA Jöjj el, Szentlélek Isten, † töltsd el híveid szívét, * és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket: Vegyétek a Szentlelket! Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Ezek az evangélium igéi. Jn 20,19-23